A legtöbben rögtön eladják a kvíz után járó ingyen Polkadot tokeneket

A legtöbben rögtön eladják a kvíz után járó ingyen Polkadot tokeneket

Ingyen adja a Polkatod kriptót a Revolut azoknak, akik tanulnak és kitöltik a kvízt helyesen, de úgy tűnik, hogy a legtöbben rögtön meg is szabadulnak a frissen kapott DOT tokentől. A Revolut appban meg lehet nézni a legtöbbet kereskedett tokeneket az elérhető kriptók között. Itt pedig az látszik, hogy a Polkadot viszont mindent, viszont amíg […]

Megszűnik a Revolut Junior, a helyére rögtön megjött a Revolut <18

Megszűnik a Revolut Junior, a helyére rögtön megjött a Revolut

Átnevezésre került a Revolut Junior, a fintech 18 éven aluliaknak szánt megoldása, amely a jövőben Revolut <18 néven érhető el. A Revolut <18 célja továbbra is, hogy segítsen a tinédzsereknek a pénzügyi szokásaik kialakításában, amelyben a szülők is be vannak vonva, hiszen ők menedzselik a számlát. A Revolut <18 fiók 6 éves kortól 17 évesig […]

Fogyasztói hitelt lehet igényelni a Revoluton a román felhasználóknak

Októberben megváltozik több ponton a Revolut ÁSZF

A szomszédos Romániában már használható a lejben elérhető fogyasztási hitel a Revoluton keresztül. Akár 125 ezer román lej (kb. 10,5 millió forint) hitelt is ad a Revolut a román felhasználók egy részének. Ez egyszerűen, az alkalmazáson keresztül igényelhető, azon hitelképes ügyfelek számára, akiknek online ellenőrizhető a jövedelme. A Revolut hiteleire akár 60 hónapos futamidő is […]

Októberben megváltozik több ponton a Revolut ÁSZF

Októberben megváltozik több ponton a Revolut ÁSZF

A Revolutnál változik az ÁSZF, több kisebb változást is eszközöl a cég a szolgáltatásában. A Revolut levele a felhasználókhoz: Tájékoztatni szeretnénk, hogy október 17-től változtatásokat eszközlünk a feltételeinkben. Mi változik? Annak biztosítása érdekében, hogy minden EGT-országbeli ügyfelünk hozzáférhessen a szükséges különböző típusú számlaadatokhoz – például a brit bankszámlaszámhoz és a bank azonosítójához -, kisebb változtatásokat […]

Részvényekről is oktat és kvízt kínál a Revolut

Részvényekről is oktat és kvízt kínál a Revolut

A kriptovaluták után a részvények világában is egyszerű oktatást és kvízt kínál a Revolut. Ahogyan írtam róla korábban, a kriptovaluták esetében megéri tanulni, hiszen Polkadot (DOT) tokent ad a helyesen kitöltött kvízekért a Revolut több ezer forint értékben. Nem vagy még Revolut felhasználó? Regisztrálj most és töltsd ki a kvízt! A részvényekkel kapcsolatos kurzusok esetén […]

Revolut Kriptovaluta kvíz válaszok

Ingyen ad több ezer forint kriptót a Revolut azoknak, akik tanulnak a kriptovalutákról

Jól jönne a több ezer forintnyi kriptovaluta amit a Revolut ad a kvíz kitöltéséért, de lusta vagy tanulni? Itt vannak a kérdésekre a válaszok! Itt írtam korábban a kvízről, amelyen 400 Ft + 2500 Ft összértékű Polkadot (DOT) kriptovalutát ad a Revolut. Nem vagy még Revolut felhasználó? Regisztrálj most és töltsd ki a kvízt! A […]

Ingyen ad több ezer forint kriptót a Revolut azoknak, akik tanulnak a kriptovalutákról

Ingyen ad több ezer forint kriptót a Revolut azoknak, akik tanulnak a kriptovalutákról

A Revolut Cripto kvízében több ezer forint értékű Polkadot (DOT) kriptót lehet kapni, ha végigcsinálja valaki az oktatást és helyesen válaszol a kérdésekre. Az alkalmazásban a Kriptovaluta fül alatt a Tanulás szekció rejti a tudásanyagokat, amelyekkel bővíthető az ismeret a kriptovalutákról. Cserébe ha helyesen tölti ki a felhasználó a kvízt, rögtön kap díjmentesen némi Polkadot […]

Így működik a Revolut új, Egyenleg elrejtése funkciója

Így működik a Revolut új, Egyenleg elrejtése funkciója

A Revolut alkalmazás új funkciója akkor segít, ha olyankor használnánk az alkalmazást, amikor mások is láthatják a készüléket. Az Egyenleg elrejtése funkció kitakarja a számokat az alkalmazásban, ezáltal ha más is rálát a telefonra, nem tudja meg az egyenleget, vagy a költéseket. A Beállításokon belül a Biztonság és adatvédelem opció alatt kell keresni. Ha aktiváljuk […]

Középárfolyamos devizaváltást kínál az OTP is a fintech cégek ellen

OTP Bank

Az OTP egy, a fintech cégekhez hasonló, kedvező devizaváltási lehetőséget vezetett be az ügyfelei számára. A fintech cégek nagy előnyei közé tartozik a hazai bankokhoz képest kedvezőbb devizaváltási lehetőség. Ennek köszönhetően egy nyaralás esetén, de akár egy külföldi webes vásárlásnál is érezhető összegeket lehet spórolni. Az OTP Bank bevezette az Árfolyam+ számlacsomag elemet, amely a […]

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!