Adóbevallás: erre készülj Revolut, Lightyear és Wise ügyfélként
Ketyeg az óra a 2023-as évre vonatkozó adóbevallásokat tekintve és sokan meglepődhetnek utólag azon, hogy a Revolut, vagy más fintech cégek után maguknak kellett volna bevallást kiegészíteni, készíteni, sőt akár adót is fizetni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még 2024. márciusában elkészítette a hazai adózók számára a bevallási tervezetet. Ebben azon dolgok szerepelnek, amelyekről […]
Így adóztatná meg a Revolutot és a fintecheket a kormány
Megjelent a kormányrendelet, amely a Revolutot és a többi fintech céget is megadóztatná Magyarországon. A jogszabályban rögzítettek szerint a tranzakciós illeték maximális értéke a korábbi 6000 forintról 10000 forintra nő (ennyi lehet egy utalás maximális tranzakciós díja). Egyébként 0,3% a tranzakciós illeték. Ez már nem csak az utalásokra, hanem az értékpapír vásárlásokra is kivetésre kerül […]
A Revolutot és a Wise-t is különadóval terhelné a kormány
Mint ismert, a magyar kormány új különadókat vet ki bankokra, multikra és számos nagy cégekre. Úgy tűnik a fintech cégeket is szeretnék megadóztatni. Rogán Antal és Nagy Márton egy csütörtök esti háttérbeszélgetésen árult el több részletet a kormány által “extraprofit-különadónak” nevezett adóemelésről. A pénzügyi szektorban a “bankadó” eddig 64 milliárd forintos éves bevételt hozott, azonban […]