A Revolut megkezdte a szolgáltatásainak fokozatos bevezetését Indiában. Bár egyelőre csak a várólistán lévő szerencsések egy szűk köre próbálhatja ki a helyi appot, a cég tervei egészen elképesztőek.
A TechCrunch beszámolója szerint a Revolut fű alatt, egy „kontrollált béta” fázissal indította el az indiai szolgáltatását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gigantikus, nagyjából 450 ezer fős várólistáról egyelőre csak néhány ezer felhasználó kapott hozzáférést a platformhoz. Az applikáció már mindkét nagy alkalmazásboltban elérhető, és teljes mértékben a helyi felhasználók igényeire szabták.
Egy ázsiai terjeszkedésnél elengedhetetlen a helyi rendszerekbe való integráció, a Revolut pedig nem bízta ezt a véletlenre. Az indiai tesztelők már most egy kifejezetten erős, helyi szolgáltatásokra épülő csomagot kaptak a kezükbe. Integrálták az indiai azonnali fizetési rendszert (UPI). A hatalmas országban májusban nagyjából 23,2 milliárd UPI tranzakció futott át 314 milliárd dollárt értékben, ezért szinte megkerülhetetlen az országban.
A megszokott virtuális és egyszer használatos online kártyák mellé bevezették az indiai prepaid bankkártyákat és az e-pénztárca támogatást is, amivel könnyebb belépni az indiai piacra. A RevPontokat és a gyerekeknek szánt alszámlát is bevezeti az indiai piacra a Revolut.

Bár a hír most robbant be, a Revolut már 2021 óta csendben építkezik a háttérben. Az elmúlt években több stratégiai lépést is tettek: felvásárolták a helyi Arvog Forexet, és ami a legfontosabb, sikeresen megszerezték a szükséges PPI (Prepaid Payment Instrument) licencet az Indiai Jegybanktól (Reserve Bank of India). Ez volt a zöld lámpa ahhoz, hogy hivatalosan is piacra léphessenek a világ legnépesebb országában.
Globális szempontból is hatalmas lépés az indiai indulás, hiszen a közel 1,5 milliárd lakosságával az ország az egyik legnagyobb piac a világon. Ráadásul a lakossági medián életkora 29,2 év, ami jó alap az innovatív technológiai szolgáltatásoknak, mint amit a fintech cégek is nyújtanak.




