Elindult a Revolut Pro, vállalkozóknak

Elindult a Revolut Pro, amely szabadúszóknak, egyéni vállalkozóknak kínálna szolgáltatást. Érdekes, hogy bár eddig is nyújtott hasonló szolgáltatás a cég a Revolut Business megoldáson belül, most a sima, privát Revolut appon belül tette elérhetővé a Pro funkciót elsősorban szabadúszó vállalkozásoknak.   Ez a szolgáltatás jelenleg még nem érhető el Magyarországon. Az Egyesült Királyságban és további 7 országban vált csak használhatóvá. A feltétele, hogy a felhasználónak legyen privát Revolut fiókja. Rendkívül fontos, hogy a Revolut Pro számlán kizárólag üzleti tranzakciók bonyolíthatók, azaz nem lehet személyes költéseket rajta végezni – ezt a…

Megszűnik a Revolut Junior, a helyére rögtön megjött a Revolut <18

Átnevezésre került a Revolut Junior, a fintech 18 éven aluliaknak szánt megoldása, amely a jövőben Revolut <18 néven érhető el. A Revolut <18 célja továbbra is, hogy segítsen a tinédzsereknek a pénzügyi szokásaik kialakításában, amelyben a szülők is be vannak vonva, hiszen ők menedzselik a számlát. A Revolut <18 fiók 6 éves kortól 17 évesig (a 18. születésnap betöltéséig) használható. Ez idő alatt a gyerek is kaphat bankkártyát, az alkalmazásban követheti a költéseit, megtakaríthat. A szülők nem csak pénzt küldhetnek neki, hanem különböző kihívásokat is létrehozhatnak, amelyek teljesítésével pénz járhat…

Októberben megváltozik több ponton a Revolut ÁSZF

A Revolutnál változik az ÁSZF, több kisebb változást is eszközöl a cég a szolgáltatásában. A Revolut levele a felhasználókhoz: Tájékoztatni szeretnénk, hogy október 17-től változtatásokat eszközlünk a feltételeinkben. Mi változik? Annak biztosítása érdekében, hogy minden EGT-országbeli ügyfelünk hozzáférhessen a szükséges különböző típusú számlaadatokhoz – például a brit bankszámlaszámhoz és a bank azonosítójához -, kisebb változtatásokat eszközlünk a számlákra történő átutalások módjában. Ez nem befolyásolja a felhasználói élményedet. A változtatásokat az Általános Szerződési Feltételek 14. pontjában tekintheted át. Néhány Revolut.Me funkcióval is kiegészítettük a fizetési lehetőségeket. Ezeket a változásokat a 16.…

Megjelent a Curve Pay

Bár eddig a Google Pay-t használt a Curve, most megjelent (Magyarországon is) a Curve Pay, a saját mobilfizetési megoldása. A Curve Pay létrehozásának egyik oka valószínűleg a Huawei lehetett. Az új, Google támogatás nélküli Huawei telefonokon nem volt elérhető a Google Pay és túl sok egyéb mobilfizetési megoldás sem. Így most a Curve Pay elérhetővé tételével a fintech cég közel monopol helyzetbe juthat több országban is a HMS-es telefonok esetén. A Huawei alkalmazásboltjában, az AppGallery-ben bukkant fel a Curve 2.85.1-es verziója, ami már támogatja a Curve Pay-t. A beállítást követően…

Új Revolut kártyák jelentek meg

A Revolut új kártya dizájnokat tett elérhetővé a hazai felhasználóknak is. Az Anthony Joshua (brit születésű profi ökölvívó) nevével fémjelzett zöld kártya sötétben világít és kifejezetten extravagáns külsőt kapott. Ennek a kártyának a díja 2000 forint (plusz szállítás), cserébe pedig az ingyenes, standard csomagot használók is kérhetik. Ez a kártya egyébként április óta rendelhető. Ami valóban újdonság, az a három másik dizájn kártya, a sötét Wen Moon?, a narancssárga Wen Lambo? és a kék _Whale dizájnnal ellátott plasztik. Ezek kicsivel több mint 4000 forintba kerülnek, plusz a szállítás. A négy…

Vállalkozói számla is regisztrálható a Revoluton

Elsősorban, ha a Revolut felbukkan  akkor a mindenki által használt lakossági számlára asszociálunk. Azonban van egy az átlagfelhasználók számára kevésbé ismert szolgáltatás is, a Revolut for Business melyet aktívan reklámoz a cég e-mailben, egy kis ösztönzést is bevetve. A Revolut állítása szerint, eddig több mint 100.000 vállalati számlát regisztráltak már két évvel az indulás után. Ez nem tűnhet soknak tekintve, hogy hazánkban már 88.000-nél is többen használják, de a költési szintek is egészen mások ha jobban belegondolunk. Kis- és egyéni vállalkozóktól a bluechip vállalatokig használják ezt a szolgáltatást. Mire is jó…

Többször kérhet majd PIN kódot a Revolut is

Szeptember 14-től hazánkban is életbe lép az Európai Unió PSD2 (payment services directive) irányelv, mely több változást is hoz az „offline” és online vásárlások menetébe. A szabályozással szeretnék elkerülni és visszaszorítani a bankkártyás vásárlásokkal elkövetett visszaéléseket. Ez minden Európai Unióban székelő és működő bankra nézve kötelező jellegű, tehát a Revolutra is. Ennek részeként többször bosszúsak lehetünk kisebb összegű vásárlásokkor is, amely nem kapott nagyobb médiafigyelmet. Eddig 5000 forint alatti vásárlás esetén természetes volt, hogy nem kér PIN kódot a terminál fizetéskor, most már előfordulhat, hogy kell majd. Ha öt alkalommal…

Mennyit lehet keresni a Revolut meghívókkal?

A Revolut visszatérően kínál olyan bónuszt a felhasználóknak, amellyel ők és a meghívottjaik is pénzt keresnek. Augusztus a 3000 forintos Revolut bónusztól volt hangos, ha egy Revolut felhasználó meghívta egy ismerősét, aki visszaigazolja az adatait és fizikai kártyát rendel, akkor mindketten 3000 forintot kapnak (a meghívó azonnal, a meghívott az első kártyás vásárlás után).  Ennek okán rendkívül sok helyen ajánlották Facebookon a meghívójukat. Mennyit lehet ezzel keresni? Millókat nem lehet keresni vele. Bár a Revolut nem írja sehol, valójában azonban korlátozva van az, hogy egy felhasználó hány embert hívhat meg…