A Revolut elérhetővé tette a SpaceX IPO-t egyes országokban

A Revolut kilőné a rakétákat, elérhetővé tette ugyanis egyes országokban az SpaceX IPO-t, azaz Elon Musk cégének első nyilvános részvénykibocsátását.

Sajnos Magyarországon nem érhető el az IPO, csak az Egyesült Királyságban, Németországban, Dániában, Franciaországban, Hollandiában, Norvégiában, Spanyolországban és Svédországban kínál lehetőséget a felhasználóknak arra, hogy előjegyezzenek maguknak részvényt a SpaceX űrrepülési cégben.

A Revolut elérhetővé tette a SpaceX IPO-t egyes országokban

A SpaceX pénteken debütálhat a Nasdaqon és minden idők legnagyobb IPO-ja lehet.  A becslések szerint a SpaceX tőzsdei bevezetése előtt a befektetői kereslet jelentősen meghaladja a felkínált részvénymennyiséget. A túljegyzés mértéke miatt a kibocsátást szervező bankok várhatóan már szerdán lezárják az intézményi befektetők számára az ajánlatok fogadását.

VÉGRE! Megjelentek a tört ETF-ek a Lightyearen

A világ legértékesebb vállalatává válhat a SpaceX, ugyanis 555,6 millió részvényt bocsátana piacra a cég 135 dolláros áron, ami közel 1,8 ezermilliárd dolláros vállalatértéket jelentene. A tervezet szerint ezzel 75 milliárd dollár tőkebevonáshoz juthatna a SpaceX, ami közel 3x nagyobb értékű, mint az eddigi legnagyobb, 2019-es Aramco-részvénykibocsátás, ami 29,4 milliárd dolláros tőkebevonást hozott.

A SpaceX eredetileg egy rakétaipari cég, azonban mára szerteágazó porfólióval rendelkezik. Már nem csak a NASA-nak dolgozik a rakétáival, hanem alá tartozik a Starlink műholdas internetszolgáltatás is.

Amennyiben pénteken bevezetik a Nasdaqon a SpaceX-et, várhatóan már az első naptól kereskedni lehet vele a Lightyearen, de elképzelhető, hogy a Revoluton is.

A Lightyear még több magyar részvényt tett elérhetővé

A cikk tartalma semmilyen formában nem minősül befektetési és adózási javaslatnak, vagy tanácsnak. A tőke kockázatnak van kitéve.

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!