A Revolut közösség Facebook csoportban gyakran felmerül az a kérdés, hogy inkasszózhatják-e a hatóságok a fintech bank számláját.
Ahogyan azt számos alkalommal írtam is már a kérdezőknek, igen. A Revolut Bank UAB egy litván licenccel rendelkező bank, amely ugyan úgy inkasszózható, mint bármely más EU-s bank. A gyakorlat eddig azt mutatta, hogy a NAV nem igazán élt ezzel, amelyet valószínűleg sokan ki is használtak és csak kérdés volt, hogy mikor indulnak meg a hatósági zárolások akár a Revoluton is.
Már van magyar példa NAV inkasszóra a Revoluton
A csoportban megjelent egy felhasználó, aki jelezte, hogy a Németországból kapott eurós fizetését inkasszózták a Revoluton.
A terhelés szerint a „A Litván Köztársaság Pénzügyminisztériuma alá tartozó Állami Adófelügyelet” zárolt összeget a számláján a magyar adhatóság kérésére.
A felhasználó először valamilyen átverésre gyanakodott, azonban az ügyfélszolgálat annyit tudott segíteni neki, hogy jelezte forduljon az illetékes hatóságokhoz.
Ez érdemben annyit jelent, hogy bár korábban nem igazán volt jellemző, hogy a Revolut számlákat inkasszózták, azonban eljöhetett az a kritikus határ, amelynél már lépett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is. Azt kell látni, hogy a Revolut nem csak egy alkalmazás, hanem egy hivatalos bankszámla, a Revolut Bank UAB-nak ugyan úgy meg kell felelnie az EU-s törvényeknek, szabályozásoknak. Azaz, ha valakinek adótartozása van és ezért magyar számlák helyett a Revolutnál tárolná a pénzét abban reménykedve, hogy nem fér hozzá a NAV, felesleges ezzel próbálkozni, hiszen oda is elérhet a hatóságok keze.