Rendkívül kínos és zavaró hiba jelentkezett a magyar Apple Pay felhasználóknál: Az Apple ok nélkül von le pénzt a számlájukról.
Számos hazai nagy médium számolt be arról, hogy elözönlötték őket a panaszos ügyfelek, akik érintettek. Egyelőre kizárólag magyar felhasználókról tudni és tapasztalat szerint az Apple megterhelte azokat a kártyáikat, amelyeken élő, vagy korábban lemondott előfizetéshez használtak. Volt olyan felhasználó, ahol olyan bankkártyát terhelt meg az Apple, amelyet egyébként hónapokkal ezelőtt törölt az Apple ID rendszerében.
899 forinttól egészen félmillió forintig
Egyelőre nem tudni, hogy hol van a hiba egészen pontosan. Az egyik lap olvasója arról számolt be, hogy nála három kisebb összeget vontak le az Apple Pay-en keresztül, az Apple ügyfélszolgálata szerint pedig látható a rendszerükben, hogy nem az ő fiókjához tartozó terhelésekről van szó, kivizsgálják az esetet és a következő héten megkeresik az ügyfelet.
Sok ügyfélnél nem csak egy-egy kisebb tranzakciót hajtottak végre, hanem akár többet is. Ráadásul nem csak kisebb összegről van szó, akadt olyan felhasználó akitől közel fél millió forintot vontak így le jogtalanul.
Az OTP Bank nyilatkozott az Indexnek, a bank információi szerint több bankkártya kibocsátó kártyáival több banknál is tömeges, indokolatlan terhelések történtek. Már egyeztettek az Apple-lel és keresik a problémát, valamit a megoldást.
A Raiffeisen a következő közleményt tette közzé:
Értesítjük Ügyfeleinket, hogy a külső partnernél bekövetkezett technikai probléma miatt egyes Ügyfeleink bankkártyáit az Apple alkalmazásboltja tévesen megterhelhette. Kollégáink felvették a kapcsolatot az Apple illetékeseivel, a probléma megoldása folyamatban van.
Nem csak a hazai bankok ügyfelei tapasztalták ezt, hanem a Revolut és Wise ügyfelek is.
Úgy tűnik tehát, hogy egy kizárólag magyarokat érintő esetről van szó. Valószínűleg nem egy felhasználót érintő visszaélés történt, hanem az Apple Pay rendszerében történhetett valamilyen hiba.
A felhasználók egyelőre nem tehetnek mást, mint várnak, hogy visszatérítsék számukra a jogtalanul elvont pénzt.
Nem érintett minden felhasználót a probléma, több olyan Apple Pay-t használó ismerősöm van, akinél nem volt hasonló jellegű levonás. Ettől persze még a probléma biztosan nagyon sok embert érint.
Hogyan védekezhetnek ellene a Revolut felhasználók?
Egyelőre ez egy jó kérdés, mivel ahogy írta egy érintett felhasználó, az Apple Pay-ből kivett kártyáját is megterhelte az Apple rendszere.
Véleményem szerint törölni ezért felesleges az érintett kártyát, viszont ha pár napra befagyasztja a felhasználó az érintett kártyát és azt nem használja, talán megelőzhető a hiba elhárításáig a jogtalan levonás.
Ha a Revoluton te is tapasztaltál jogtalan levonást az Apple Pay által, akkor az adott tranzakció alján, a Probléma jelentése gombbal tudod azt jelenteni az ügyfélszolgálat felé.