Bár mindenki azt várta, hogy május 18-tól elkezdi áthelyezni a Revolut a magyar fióktelep alá a felhasználókat, ezzel bevezeti a hazai bankszámlaszámokat számukra, úgy tűnik ez még heteket csúszhat.
Eredetileg március 17-én küldött tájékoztatást a cég a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepének indulásáról, amely “leghamarabb” 60 napot követően, tehát május 18-tól indulhat. Az akkori részletes tájékoztatást követően sokáig csend volt. Május 18-án megjelent ugyan egy interjú a fióktelep indulásával kapcsolatban Petrás Gáborral, a hazai vezetővel, azonban ezen a hétfői napon szemmel láthatóan nem indult el a migrálás.
Május 19-én este “szólalt meg” a Revolut először, amikor is Változnak az átutalási díjak tárggyal küldtek emailt a magyar felhasználóknak, ez viszont valójában rövidebben, de megismétli a 2 hónappal korábbi bejelentést, kihegyezve az átutalásoknál bevezetésre kerülő díjemelkedésre.
Az új díjak legkorábban az e-mail beérkezésétől számítva 15 nap múlva lépnek hatályba, de a te számlád esetében előfordulhat, hogy csak később kerülnek alkalmazásra – áll az emailben.

Ezekkel az árváltozásokkal nyit a Revolut fióktelepe
Ez alapján tehát a 60 napos várakozás után még legalább 15 napos várakozás jöhet, aminek oka nem ismert. Június elején kezdheti tehát meg a felhasználók migrálását a Revolut.
Vegyes a fogadtatása a változásoknak. Akadnak, akik nem örülnek a magyarországi fióktelep indulásának, vannak azonban akik kifejezetten várják azt, főleg a magyar számlaszám érkezése miatt.
A Revolut kommunikációja homályos és kérdéses mi lehet az oka amiért nem indították el a felhasználók áthelyezését. Bár küldtem kérdéseket a Revolut kommunikációs csapata felé, a cikk megjelenéséig nem kaptam választ ezekre, így maradnak a találgatások. Az egészen biztos, hogy vannak felhasználók, akik már a magyar fióktelep alatt használják a szolgáltatást, hiszen egy teszt csoport szükséges ahhoz, hogy kiderüljenek az esetleges hibák mielőtt ráengedne a fióktelepre 2,3 millió felhasználót a Revolut. Ez valószínűleg egy szűk kör, nem tudni hány felhasználó lehet és hogyan lettek kiválasztva, használja-e egyáltalán külsős szereplő, vagy csak a Revoluthoz közvetlenül kötődő felhasználóknak érhetők el. Én magam is kértem a Revolut hazai csapatától, hogy ha tudnak helyezzenek át idő előtt, hogy lehetőségem legyen a megjelenésre elkészíteni a tartalmaimat, azonban azt a visszajelzést kaptam márciusban, hogy ez jogi okokból nem lehetséges.

Az egyik Revb.hu olvasó, Zsuzsanna vetette fel, hogy a kormányváltás is bekavarhat akár a fióktelep beindításába. A volt kormány és az új kormány között a múlt héten történt meg az átadás-átvétel, közben pedig még folyamatban van az új Pénzügyminisztérium “felállítása”. Előfordulhat, hogy egyszerű adminisztratív okai vannak annak, hogy nem tudott még elindulni a felhasználók áthelyezése, hiszen számos, az államhoz kötődő vállalat van, amely felügyeli, kezeli a bankokat, ilyen a GIRO Zrt. is. Lehet, hogy egyszerűen a váltás miatt nincs megfelelő személy aki aláírhatnak. Persze mindez csak egy feltételezés, hiszen nem kommunikálnak a felek semmit.
Amit tehetünk, hogy várunk, jelenleg éppen június elejéig.




