Jelentős előrelépésről árulkodik a Revolut 2022-es éves jelentése

A Revolut közzétette 2022-es évre vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyből jelentős mértékű előrelépés látszik.

A cégcsoport 1,1 milliárd feletti bevétellel zárt 2022-ben, ami 45%-os növekedést jelent egy év alatt. A cég kiemeli, hogy 2022-ben visszaesett a kripto- és részvénypiacon befektetett pénz a lakosságnál, amiből korábban nagy bevétele származott a Revolutnak – mégis tudtak növekedést generálni más bevételekből.

Több mint duplájára nőtt a kártya- és bankközi díjakból származó bevétel, 377 millió dollárt sikerült szereznie a cégnek ebből. Az előfizetésekből is komoly, 48%-os növekedést értek el, már 195 millió dollár származott a felhasználóktól, miután magasabb csomagra váltottak.

Nik Storoński, a Revolut CEO-ja

A kamatláb emeléseknek és a felhasználók növekvő befizetésének köszönhetően brutális mértékben nőtt a Revolut kamatbevétele is. Amíg 2022-ben 2,1 millió dollárt tett ki a cégcsoport bevétele ezen a téren, 2022-ben ez már 102 millió dollár volt – ötvenszeres volt tehát a növekedés.

Több mint 10 millió új ügyfél csatlakozott világszerte a Revoluthoz, ezzel együtt pedig a befizetések száma is 71%-kal növekedett. Ennek egyik oka, hogy egyre többen térnek át a Revolut napi szintű használatára.

A Revolut számára 2022 is sikerekben gazdag év volt, hiszen újra lépéselőnyt szereztünk a versenytársainkkal szemben. Megerősítettük pénzügyi helyzetünket, növeltük ügyfeleink számát, számos új terméket bevezettünk, beléptünk új piacokra, és a kockázatkezelési, megfelelőségi és vezetési infrastruktúránkat is fejlesztettük.

A jövőre nézve továbbra is a folyamatos piaci terjeszkedésre összpontosítunk. A Revolut app új piacokon történő bevezetésén és az egész világra kiterjedő ügyfélkörünk bővítésén kívül a folyamatban lévő egyesült királyságbeli banki engedélykérelmünk mellett is kitartunk. Ügyfélkörünk nemrégiben átlépte a 35 millió főt világszerte, ők havonta összesen mintegy félmilliárd tranzakciót bonyolítanak le. Emellett alkalmazásunk eddigi legjelentősebb dizájnbeli és kezelőfelületi változtatásokat tartalmazó verzióját, a Revolut 10-et is elérhetővé tettük a számukra. Ezek mind kiemelkedő eredmények, de mi ezek láttán sem lassítunk, ugyanis szeretnénk 10-szer ilyen jól teljesíteni és 350 millió ügyfelet vagy még annál is többet szerezni.” – mondta Nik Storonsky, a Revolut vezérigazgatója .

Továbbra is nagy mértékben fektet a bruttó többletnyereségéből a Revolut a további piacszerzésbe. 148 millió dollárt költött marketingre, beleértve a “Your Way In” reklámkampányba, amely az Egyesült Királyságban futott.

80 millió dollárt fektettek az új termékek kialakításába, amely bővítette a Revolut portfólióját, illetve a munkaerőbe, többek között lehetőséget nyitva a szolgáltatás elindítására Brazíliában és Új-Zélandon.

Megduplázták az ügyfélszolgálati alkalmazottak számát, ennek köszönhetően az ügyfélszolgálati kérelmek 90%-át két percen belül tudja szükség esetén kezelni egy élő munkatárs.

Emiatt duplázódott az alkalmazottak száma is, 2022-ben már 6000 dolgozója volt a Revolutnak.

„A kihívásokkal teli makrogazdasági és geopolitikai helyzet ellenére a Revolut számára 2022 gyümölcsöző év volt. Szigorúan odafigyeltünk a kiadásainkra, de figyelemre méltó összegeket áldoztunk termékeinkre, technológiáinkra, kockázatkezelési, megfelelőségi és vezetési stratégiánkra. Ez a megközelítés kifizetődőnek bizonyult, mivel ügyfeleink minden eddiginél többet használták termékeinket – a befizetések száma 71%-kal, a fizetős csomagokat használó ügyfelek száma pedig 55%-kal nőtt.
Izgalommal tölt el, és egyben feltett szándékom, hogy szilárd alapjainkra építve eleget tegyünk részvényeseink elvárásainak. Lehetőségünk van arra, hogy világszerte az első számú  pénzügyi szolgáltatóvá váljunk, és ambíciónknak, alkalmazkodóképességünknek és innovatív technológiánknak köszönhetően minden adott, hogy elérjük ezt a célunkat.” – nyilatkozta Martin Gilbert, a cég elnöke.

A Revolut célja volt a fenntartható üzletmenet kialakítása, azaz hogy a gyors növekedés során megtartsa a nyereségességét is. 2022-ben végig növekedni tudott a vállalat, az év utolsó negyedévében már 80%-os bruttó haszonkulccsal tudott elszámolni.

A bevétel növekedésnek köszönhetően a Revolut nyereségessége fenntarthatóvá vált. 2022-ben a cég korrigált EBIDTA-ja 28 millió USD (23 millió GBP), nettó nyeresége pedig 7 millió USD (6 millió GBP) volt.

A Revolut éves jelentései itt tölthetők le.

Szeretnéd okosabban használni a Revolut kártyádat? Kérd a Revolut privát tanácsadást és megtanítalak mindenre, amire szükséged lesz!

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!