Leáll a magyar fejlesztésű Koin szolgáltatás

Leáll a magyar fejlesztésű Koin szolgáltatás

Megszűnik a hazai fejlesztésű Koin alkalmazás, amely képességei hiányozni fognak a piacról.

A Koin alkalmazás segített a havi pénzügyi költések tudatos tervezésében, követésében. A legnagyobb előnye volt, hogy az EU-s PSD2-nek köszönhetően elérhető volt benne a nyílt bankolás funkció, amely azt jelenti, hogy összeköthető volt a bankszámlákkal és így minden tranzakció szinkronizálódott, nem volt szükség arra, hogy a felhasználó napi szinten maga pötyögje be a költéseit.

Leáll a magyar fejlesztésű Koin szolgáltatás

A szolgáltatás korábban megkapta a Magyar Nemzeti Bank engedélyét, így a bankszámla szinkron valóban egy komoly szintű hozzáférést jelentett, amely részben ez is okozza a megszűnést.

Ahogy írják a búcsúlevélben, a pénzügyi intézetekre vonatkozó előírásoknak való megfelelés nehézsége, a banki kapcsolódások minősége, illetve a piaci szereplők nyitottságának korlátai miatt nagyobbak a nehézségek, mint amivel előre számoltak.

A hivatalos közlemény szerint 2022. december 10-én, éjfélkor állították le a szolgáltatást és elérhetetlenné tették azt, a felhasználói adatokat pedig törölték. Ennek ellenére, december 12-én reggel az alkalmazás még működik, az adatok láthatók benne.

A koin korábban kapott befektetést a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-től is, azonban a pénzügyi függetlenséget végül nem sikerült megoldani.

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Adatkezelési szabályzat

Impresszum

Revolut közösség

Lightyear közösség

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!