Balogh Petya segít a Lightyear magyarországi terjeszkedésében

Balogh Petya segít a Lightyear magyarországi terjeszkedésében

A Lightyear és Balogh Péter (vagy Petya) közösen kampányol Magyarország. Az együttműködés célja egyrészt a felszabaduló állampapír-milliárdok okos befektetése, valamint a cégek, startupok ösztönzése, hogy ne csak parkoltassák az éppen nem használt pénzüket.

Mint ismert, a Prémium Állampapírok jelentős kamatot fizető időszaka idén januárban kezdett el kifutni (és nagyjából nyár végig kifut). Ezek éves szinten akár 20%-ot is kamatoztak a korábbi évek inflációs környezetének köszönhetően. Azonban mivel az új sorozatok már ennek csak töredékét fizetik meg, akár rosszabb kondíciók mellett, ezért valószínűleg sok kisebb és nagyobb befektető is másba fekteti a pénzét. Nagyjából 7 ezer milliárd forintról beszélünk, ennyi PMÁP szabadulhat fel idén. Ez pedig sok pénz.

Nincs még Lightyear számlád? Nyiss most, használd az ADAMFX promóciós kódot és 1 millió forintra díjmentes devizaváltást biztosít a személyes számládon!

Így kerül Balogh Petya a képbe

Sokak a Cápák között műsorból ismerik az angyalbefektetőt, a STRT Holding alapító-vezérigazgatóját. Martin Sokk, a Lightyear vezetője többször járt Budapesten és egy ilyen alkalommal beszélgettek a startupokról, a pénzügyi tudatosságról. Balogh elmondása szerint hamar felfedezte hogy hasonló véleményen vannak Sokk-kal, így merült fel a közös kooperáció lehetősége is.

A Lightyear szeretné, ha a felszabaduló PMÁP-ból a pénz egy része náluk kerülne befektetésre. Ezért készítenek közös videós tartalmakat Balogh Petyával. Ezekben szóba kerül a TBSZ számla adta akár adómentes befektetési lehetőség is.

Magyarországon a befektetők 68%-a csak kötvényekbe (javarészt államkötvénybe fektet), míg az EU-s átlag csak 17%. A Lightyear és Balogh Petya szeretné megmutatni, hogy az Állampapíron túl is van befektetési termék, amivel okosan lehet keresni.

Balogh Petya segít a Lightyear magyarországi terjeszkedésében
Fotó: Sebestyén László, Forbes.hu

Andres Kitter, a Lightyear európai vezetője a Forbes.hu-nak elárulta, hogy bár globális platformként működnek, igyekeznek minden országban adaptálódni a helyi igényekre, kultúrára. Ezért lett például ingyenes TBSZ lehetőség Magyarországon, vagy ezért kínálnak magyar ügyfélszolgálatot. Illetve így került a képbe Balogh Petya is.

A Lightyear tavaly elindította a vállalkozásoknak szánt céges befektetési számláját is, amely pluszba jól jöhet Balogh Petyának, hiszen ez extra lehetőséget ad a startupoknak, hogy dolgoztassák az éppen nem használt készpénzüket (ez sajnos még gond Magyarországon). Balogh nyitott lenne arra, hogy a jövőben akár az STRT Holding részvényei is elérhetők legyenek a Lightyearen. A vállalt részéről tervben van a magyar részvények bevezetése, de egyelőre nincs pontos időpont azzal kapcsolatban, hogy ez mikor kerülhet bevezetésre.

Nincs még Lightyear számlád? Nyiss most, használd az ADAMFX promóciós kódot és 1 millió forintra díjmentes devizaváltást biztosít a személyes számládon!

A befektetés kockázattal jár. Felhasználói feltételek érvényesek: https://lightyear.com/eu/terms Kérj tanácsadást ha szükséges szakembertől. Nem befektetési tanács. 

Szponzorált tartalom. Köszönöm, hogy te is hozzájárulsz a RevB és a Lightyear közösség működéséhez.

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!