Meglett az első magyar kripto validátor vállalat

Meglett az  első jóváhagyott validátor Magyarországon a kriptoeszköz-átváltásokhoz, azonban kérdéses hogy hogyan fog ez működni 2026-tól.

Decemberben felpörögtek az események, sorra jelentették be a szolgáltatók, hogy nem működtetnek tovább kripto tevékenységet, miután azt januártól csak egy hatóságilag jóváhagyott validátoron keresztül lehetne megtenni, ilyen azonban nem állt rendelkezésre. Először a Revolut jelentette be kivonulását a hazai kripto piacról, majd a magyar CoinCash számolt be a szolgáltatása ideiglenes felfüggesztéséről, ezt követően az eToro is tájékoztatta ügyfeleit, hogy leáll a kripto-tranzakciókkal Magyarországon.

A Telex számolt be róla, hogy a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) weboldalán december 19-én reggel feltűnt az első hatóság által jóváhagyott validátor, a Caduceus Zrt. Bár ahogy fogalmaznak, ez nem biztos, hogy megmenti a helyzetet, mert a cégről semmit nem tudni.

Leáll az egyik legnagyobb magyar kriptovaluta-közvetítője is az új szabályozás miatt
Bitcoin-ATM-eket is üzemeltet Magyarországon a CoinCash

A zárt részvénytársaságot 2025 júliusban alapították (ez időben elég közel van a hazai kripto szabályozás átalakításával), a weboldala nem működik, túl sok mindent nem tudni a cégről, amelynek az elérhető információk szerint 1 alkalmazottja van  és egyelőre az SZTFH sem reagált a Telex megkeresésére a hirdetménnyel kapcsolatban.

Nagyjából 100 vállalatnak van EU-s MiCA engedélye (többek között a Revolut ciprusi kripto cégének is), ezek több mint harmada Magyarországon is bejelentkezett már az engedélye hazai felhasználására. A magyarországi, közel 600 ezer kriptotulajdonos tranzakcióit 2026. január 1-től ez a cég validálhatná. Feltéve, ha képes lesz ellátni ezt a szolgáltatást, de egyelőre nincs információ arról, hogy milyen módon tudják majd a szolgáltatók hitelesíttetni a tranzakciókat a Caduceus Zrt. által.

Márpedig ilyen validálás nélkül jövőre bűncselekménynek számít a kripto tranzakció Magyarországon.

Az mindenképpen érdekes, hogy a Revolut december 18-át jelölte meg kivonulása dátumaként. Ettől a naptól függesztette fel szolgáltatásait a CoinCash és ezen a napon jelentette be az eToro is a hazai piac korlátozásait, mind arra hivatkozva, hogy nem lehet megfelelni a törvényi szabályozásoknak, majd a következő reggelen megjelenik a semmiből az első validátor.

Azt nem tudni, hogy a Revolut “visszatérhet-e” Revolut a jövőben a hazai piacra, erről elküldtem kérdéseim a cégnek, bár nem lepődnék meg, ha egyértelmű igen, vagy nem válasz helyett némi maszatolás lenne csak a visszajelzés.

A kripto eszközök hazai szabályozása után a befektetők szemei elé kerülhetnek az úgynevezett kripto-trackerek, az ETP-k. Ezek olyan tőzsdén jegyzett termékek, amelyek a kripto eszközök árfolyamát követik le, közvetlen kripto-vásárlás nélkül. Ebből a Bitcoin ETP és az Ethereum ETP amely könnyen hozzáférhető.

A Lightyear még több magyar részvényt tett elérhetővé

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!