Mennyi Revolut felhasználó van Magyarországon?

Revolut alkalmazás okostelefonon

Az idei évben indult meg a Revolutnál a magyar számla és a forintos feltöltés, azóta havonta 20 ezer új felhasználó regisztrál hazánkból.

Revolut alkalmazás okostelefonon
Fotó: Guillaume Payen/SOPA Images/LightRocket, Getty Images

A Világgazdaságnak Stefan Bogucki, a fintech vállalat kelet-közép-európai kommunikációs menedzsere beszélt a hazai Revolut helyzetől. Elmondta, hogy Magyarországon 88 ezer Revolut felhasználó van és naponta kb. ezer új felhasználó regisztrál. Ezzel együtt a tranzakciók összege is nőtt, januárban még kb. 15 millió euró összegben használták a Revolutot a felhasználók, júliusban ez már 55 millió euró volt, átszámítva kb. 17,8 milliárd forint.

A fintech és ezzel együtt a Revolut is teljesen új, digitális szolgáltatásokat hozott, ebből azt gondolhatnánk, hogy a fiatalabbak, a 20-as éveikben járók használják a szolgáltatást. Bogucki azonban elárulta, hogy Magyarországon 33 év az felhasználók átlagéletkora és több mint 10 ezer felhasználó van 50 év felett.

A hazai ügyfelek fele budapesti, de sorrendben Szegeden, Debrecenben, Pécsen, Miskolcon, Dunakeszin, Győrben, Érden, Székesfehérváron és Kecskeméten van nagyobb elérése a Revolutnak.

Nem meglepő módon az országon belüli tranzakció a legtöbb, külföldre pénzmozgásokat figyelve Németország, Nagy-Britannia, Észtország, Ausztria, Hollandia, az Egyesült Államok, Spanyolország, Szlovákia és Románia áll sorban.

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!