Ezért kell megadnod az Adóazonosító jeledet a Revolutnak

Revolut Metal fém kártya a Samsung Galaxy S23 Ultra telefonon

A Revolut közösség csoportban többször felmerült már a kérdés, hogy miért kéri a Revolut az adóazonosító jel megadását és mire használja azt. 

Sokan ódzkodnak megadni az adóazonosító jelet (AAJ) és az adóilletékességet a Revoluton, pedig ugyan olyan kötelező elem ez, mint mondjuk a személyigazolvány szám.

Az AML (Anti-Money Laundering – Pénzmosás elleni küzdelem) szabályozásai minden bankra vonatkoznak, így a Revolut Bank sem kivétel ez alól. A Revolutnak is meg kell állapítania az ügyfél adóilletőségét, illetve szükség esetén pénzügyi adatokat adhat át a hatóságoknak. Ugyan ez igaz a hazai bankokra is.

Ha a felhasználó nem adja meg az adóazonosító jelét, akkor egy idő után megszűnik a Revolut számlája, hiszen a bank nem tud eleget tenni a törvényi szabályozásnak.

Amióta a litván Revolut bankhoz tartoznak az EU-s ügyfelek, az új felhasználóktól ezt már regisztráció során kéri a rendszer. Azok, akik korábban, még a brit Revolut Ltd. rendszerébe regisztráltak és később kerültek át a litván Revolut Bankhoz, azoktól utólagosan kéri az adóazonosító jelet a Revolut.

Itt olvashatsz részletesebben az EU-s AML szabályozásokról.

Szeretnél képben lenni a Revoluttal? Minden lényeges dolgot megtudhatsz gyorsan a személyes tanácsadáson!

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!