Repjegy akár ingyen RevPontokból: így találhatsz az appban akciós utakat

A RevPontok bevezetésekor már elérhető egyik előny volt, hogy a pontokat 1:1 arányban át lehet váltani légimérföldekre, amelyek különböző kedvezményt adnak repüléskor. Mostanra azonban közvetlenül lehet repülőjegyet is vásárolni ezekből.

Először a WizzAir vezette be a Revolut Pay-t az alkalmazásában fizetésre, ennek részeként pedig beválthatók a RevPontok közvetlenül kedvezményre a jegyvásárláskor. Most azonban már Air France, KLM és Qatar Airways járatokra közvetlen kedvezményt biztosító ajánlatokat is elérhetünk a Revolut appban.

Az app megmutatja, hogy a Revpontokat felhasználva, azokat légimérföldekre váltva, milyen járatokra lehet kedvezményesen jegyet váltani. Ehhez szükség lesz az adott légitársaság törzsutas rendszerében is regisztrációra, hiszen ebben lehet beállítani a légimérföldeket.

Kedvezményes repülőjegy árak a Revolut appból

Budapest – Párizs (egyirányú)

15 ezer forintos jegyárakat jelez az alkalmazás Budapest (BUD) és Párizs (CDG) között az Air France légitársasággal, ehhez 10000 Revpontot kell felhasználni

Budapest – Amszterdam (egyirányú)

A holland főváros esetében a KLM-mel van lehetőség egyirányú jegyeket vásárolni, szintén 15 ezer forint körüli jegyárat lehet elérni 10000 Revpont felhasználásával.

Budapest – Doha (egyirányú)

INGYEN lehet Katarba utazni, kizárólag a Revpontokat felhasználva. Alkalmazásban 21 500 Revpont beváltásával, csak légimérföldeket felhasználva lehet a Qatar Airways járatán utazni. Ez pont az, amit sokan keresnek, azaz hogyan lehet ténylegesen ingyen, csak légimérföldeket felhasználva utazni.

 

Mivel ezek a Légimérföldek által elég rendesen leakciózott jegyek, a légitársaság a meghatározott járatokra biztosítja az ajánlatot. Az app mindig három időpontra szóló ajánlatot tüntet fel, a cikk írásakor a következő 4 héten belüli időpontok voltak elérhetők.

Az ajánlatokat a RevPontok oldalon, a Légimérföldek szekciónál lehet megtalálni. Ezeken kívül biztosan számos további hasonló ajánlat van, ahol légimérfölddel lehet olcsóbban, vagy akár ingyen utazni, a Revolut csak néhány ilyen kiemelt ajánlatot jelenít meg.

Fontos részletek a beváltással kapcsolatban

A fenti ajánlatok mind egyirányba szólnak, azaz vissza jegyet vásárolni kell. A Revpontokat át kell váltani az adott légitársasághoz tartozó hűségprogramba légimérföldbe. A Revolut felhívja a figyelmet, hogy ezt megelőzően célszerű ellenőrizni az ajánlatot a légitársaság oldalán, hiszen az változhat, elfogyhat. A légimérföldre váltott RevPont nem váltható vissza később.

A fenti jegyárak és útvonalak a Revolut alkalmazásban feltüntetett aktuális ajánlatok 2025. szeptember 19-én 10:00-kor. Ezek az ajánlatok bármikor változhatnak, érvényüket veszíthetik.

Lightyear: érkeznek a magyar részvények és további extrák

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!