Átvert felhasználók próbálnak megoldást találni a pénzük visszaszerzésére, amelyben a Revolut is érintett.
Nagy-Britanniában a Revolut Ltd. ügyfelei között kb. 35%-kal növekedtek az online csalási panaszok 2023. második felében. Önmagában ez a szám nem meglepő, a mesterséges intelligencia termékek terjedésével a csalók egyre látványosabb, jobb átveréseket hoznak össze, amelyek miatt sok felhasználót érhet kár.
A Revolut ugyan kivizsgálja a panaszokat, azonban az ügyfelek szerint sokaknak nem térítik meg a kárt és ezért a brit pénzügyi ombudsmantól kérnek most segítséget a károsultak. Több ezer brit felhasználó visszatérítési kérelméről van szó, akik pénzügyi csalás miatt nyújtotta be azt.
A Revolut-nál nagymértékben nőtt a pénzügyi csalásokkal kapcsolatos panaszok száma. Amíg 2023. első félévében 1630 ilyen új panaszt kezeltek, addig az év második felében 2208-at, jelentős volt tehát a növekedés. Ezzel szemben a konkurens bankoknál inkább csökkenés, vagy kismértékű növekedés volt tapasztalható a két félév eredményei között.
Az előző években a brit pénzügyi ombudsman több mint 150 milli font (kb. 69,4 milliárd forint) értékben segített megtéríteni a bűncselekmények áldozatainak kárát.
A Revolut bejelentette, hogy komolyan veszik a csalásokat és az azokra érkező panaszokat. A cég ügyfeleit képviselő ügyvédi irodák mégis amiatt tettek bejelentést, mert nagymértékben utasítják el a visszatérítési panaszokat a brit fintech cégnél.
A Revolut Ltd. egy Nagy-Britanniában bejegyzett pénzügyi szolgáltató, amely az EU-n kívüli ügyfeleket szolgálja ki. Bár kért a brit szervektől banki licencet, egyelőre még nem kapott. Az Európai Unió, illetve ezzel együtt Magyarország a Revolut Bank UAB alá tartozik az ügyfélkiszolgálás szempontjából, amely egy Litvániában bejegyzett, banki licenccel rendelkező társaság.