Korábban írtam arról a Németországban dolgozó Revolut felhasználóról, akinek inkasszózta a számláját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A cikket még 2023. július 23-án írtam, akkor a Revolut közösség csoport egyik beszámolója szerint. Most közel 2 hónappal később a NAV hivatalosan is megerősítette, hogy a Revolut bankszámlára elhelyezett vagyonról is van információja, illetve kértek is már inkasszót magyar állampolgár jelentős köztartozása miatt. A litván adóhatóság pedig eleget is tett a kérésnek és így a tartozás szinte teljes egészében meg is térült.
Revolut inkasszó: pörögnek a milliós bevételek
Az adóhatóság 2022-ben 87 joghatóságtól kapott információt, összesen 870 ezer, külföldön vezetett, de magyar adózóhoz tartozó számlával kapcsolatban.
A NAV utalt rá, hogy eddig csaknem 300 esetben indított megkeresést a Revolut Bank UAB felé és kapott is számlainformációt, ennek segítségével immáron 63 millió forint költségvetési bevételt sikerült elérni.
Ahogyan korábban is írtam már, a Revolut (a Revolut Bank UAB) egy litván bank, EU-s szabályoknak kell megfelelnie. Emiatt sem lehet vagyont rejtegetni a bankszámlán, ha közben adótartozása van a személynek Magyarországon.