Idén még masszív veszteséggel számol a német N26 nevű fintech cég, jövőre azonban már szeretne nyereséges lenni.
Publikálta előzetes eredményeit az N26, amely 100 millió eurós nettó veszteséggel számol 2023-ra, amely elég jelentés a 300 millió eurós bevétel mellé. Még úgy is, hogy ez a bevétel 30%-kal magasabb, mint a 2022-es eredmény.
A fintech cég azért nem tudott az utóbbi időben érdemi növekedést felmutatni, mert a német szabályozó hatóság, a Bafin még 2021-ben bevezetett egy felső korlátot az N26 számára, a vállalat nem fogadhat havonta 50 ezernél több új ügyfelet. Ezt a büntetést azért kapta, mert korábban nem volt megfelelő a pénzmosás elleni szabályok betartása a vállalatnál. Viszont decembertől 20%-kal több új ügyfelet fogadhatnak, 60 ezerre nő a havi plafon.
Az N26 korábban kivonult az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság piacáról, novemberben pedig a brazil érdekeltségeit is feladta. Helyette csak Európára próbálna összpontosítani. A cég együttműködést kötött az Upvest fintech megoldással, így 2024-ben az N26 ügyfelek is tudnak majd részvényeket és ETF-eket vásárolni az alkalmazáson belül, hasonlóan mint a Revolut, vagy a Lightyear appban.
A vállalat előrejelzése szerint 2024 második felében havi szinten már nyereséges lehet a cég.