Már teszteli a kamatfizetést magyaroknak a Revolut

Megújult a Revolut arculata, itt az új logó

A Revolut több országban is fizet betéti kamatot a felhasználóknak. Magyarország egyelőre kimaradt ebből, viszont a jövőben történhet változás ezen a téren, már egyes felhasználók tesztelik a Megtakarítási számlát.

A Revolut közösség egyik tagja, Erika jelezte, hogy pár héttel ezelőtt kapott értesítést a Revoluttól, hogy lehetősége van tesztelésre és jelentkezett is rá. Ezt követően tudta aktiválni a Megtakarítási alszámláját, amelyben a magyar forintra is fizettek kamatot számára.

Már teszteli a kamatfizetést magyaroknak a Revolut

Az általa küldött képernyőképek alapján a teszt fázis során évi 0,42%-os kamatot fizet a forint betétekre a Revolut. Nyilván ezt mondani sem kell, hogy értelmezhetetlenül alacsony kamatszint – összehasonlításként a Lightyear 8,25%-ot fizet a forint betétre. Viszont nem kizárt az, hogy ha a jövőben megnyílik minden felhasználó számára több lehet majd a kamat.

Már teszteli a kamatfizetést magyaroknak a Revolut

Egyelőre tehát továbbra sincs kamatfizetés a magyar felhasználóknak, de egy szűk csoport már teszteli. Érdemes azt is tudni, hogy a Revolut által adott kamat után adózni kell Magyarországon, a felhasználónak magának kell bevallani azt az adóbevallásban, illetve megfizetni az adót utána.

Szeretnéd okosabban használni a Revolut kártyádat? Kérd a Revolut privát tanácsadást és megtanítalak mindenre, amire szükséged lesz

 

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Adatkezelési szabályzat

Impresszum

Revolut közösség

Lightyear közösség

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!