Megszűnik a pénzvisszatérítés a Revolut Metal és Ultra előfizetőknek

Revolut Metal fém kártya a Samsung Galaxy S23 Ultra telefonon

A Revolut bejelentette, hogy megszűnik a Metal és az Ultra csomagja esetében a kártyás vásárlások után járó pénzvisszatérítés.

Korábban beszámoltam róla, hogy az Egyesült Királyságban már megtörtént a csomagok jelentős átalakulása, ez pedig mostanra Magyarországra is elért.

Új előnyök a csomagban

Egy hónapja érhető el Magyarországon a RevPontok hűségprogram, amelyben a kártyás vásárlások után pontokat lehet kapni és ezt be lehet később váltani légiutas mérföldekre, vagy Szállások foglalásánál kedvezményekre. Emellett megjelentek új partneri ajánlatok is a csomagokhoz.

Megszűnik a pénzvisszatérítés

A Metal csomag, majd megjelenésétől az Ultra csomag egyik előnye is volt, hogy a kártyás vásárlások után közvetlenül pénzvisszatérítést adott a Revolut. Az Európában és az Egyesült Királyságban elköltött összegek után 0,1%-os, a világ többi pontján elköltött pénz után 1%-os arányban, a havi csomagdíj maximumáig lehetett így pénzt visszakapni.

Most azonban megtörtént a hivatalos bejelentés. Az új előfizetők számára már nem érhető el a cashback. A meglévő Metal és Ultra előfizetők számára 60 napig használható a szolgáltatás, 2024. 09. 16. naptól nem jár a havi limitált pénzvisszatérítés.

A szeptember közepéig megszerzett pénzvisszatérítés nem tűnik el, az ott marad a Zsebben, amelybe eddig gyűjtötte a felhasználó és bármikor kivehető, elkölthető. Azonban szeptember közepétől nem bővül ez az összeg a vásárlások után.

Mit tehetnek az előfizetők?

Ha elfogadod ezeket a változásokat, akkor nincs teendőd, csak használd tovább a szolgáltatást.

Ha esetleg úgy döntesz, hogy nem felel meg a változás, akkor 2024. 09. 15. 23:59-ig díjmentesen mondhatod le az előfizetést és nem számol fel kötbért a Revolut.

Ehhez koppints a bal oldalon található profilodban A csomagod → Kezelés → Csomagváltás → Váltás a Standard csomagra → Alacsonyabb szintre váltok lehetőségekre, majd válaszd a „Nem vagyok elégedett a csomagot érintő változásokkal” opciót, hogy díjmentesen válthass alacsonyabb szintű csomagra.

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!