A legtöbben rögtön eladják a kvíz után járó ingyen Polkadot tokeneket

Ingyen adja a Polkatod kriptót a Revolut azoknak, akik tanulnak és kitöltik a kvízt helyesen, de úgy tűnik, hogy a legtöbben rögtön meg is szabadulnak a frissen kapott DOT tokentől.

Ingyen ad több ezer forint kriptót a Revolut azoknak, akik tanulnak a kriptovalutákról

A Revolut appban meg lehet nézni a legtöbbet kereskedett tokeneket az elérhető kriptók között. Itt pedig az látszik, hogy a Polkadot viszont mindent, viszont amíg a többi szereplő a vásárlással került fel a listára, addig a DOT az eladással.

Hivatalosan július közepén indította a Learn & Earn programot a Revolut (egyes felhasználóknak korábban is elérhetővé vált), amely során a kriptodevizákról lehetett tanulni, majd egy kvíz helyes kitöltése után DOT tokeneket ajándékozott a Revolut, felhasználónként akár több ezer forintot is (legtöbb esetben 900+2500 forint értékben, egyeseknél ennél kevesebbet, vagy többet is).

A legtöbben rögtön eladják a kvíz után járó ingyen Polkadot tokeneket

A napi, heti és havi összesítésben is a legtöbbet kereskedett kriptodeviza a Polkadot volt a Revoluton, viszont ez azért, mert a legtöbb ember eladta azt, valószínűleg pont azután, hogy a kvíz kitöltését követően megkapta azt. Ezt követőn minden token vétellel került a listára, tehát a Bitcoint, Ethert, a Shiba Inu-t és a DogeCoint is inkább vették a felhasználók. Gyakorlatilag az éves összevetésben is az 5. helyen van már ezzel a Polkadot – viszont ez esetben is az egyetlen olyan elem a listában, amely az eladással került fel, nem a vétellel.

A Revolut kripto kvíze továbbra is elérhető azoknak, akik még nem töltötték ki, itt írtam róla:

Ingyen ad több ezer forint kriptót a Revolut azoknak, akik tanulnak a kriptovalutákról

1000 forint jár az új RECASH felhasználóknak a pénzvisszatérítés mellé

Related posts

Leave a Comment