Eddig főleg a NAV inkasszózott a Revolut számlákon, azonban már a hazai végrehajtók számára is könnyebben elérhetők a fintech számlával rendelkező tartozók.
Még 2023-ban jelentek meg az első olyan posztok a Revolut közösség csoportban, amely a litván adóhatóság által rögzített inkasszókról szóltak, nem sokkal később a hazai Nemzeti Adó- és Vámhivatal megerősítette, hogy ezeket ők rendelik el, az adótartozást akár a külföldi fintech számlán is inkasszózzák, amennyiben fizetés hiányába abba a státuszba lép a tartozás.
A végrehajtók technikailag eddig is tudtak volna inkasszózni, azonban a külföldi bank felé nehezebb volt ezt megtenni. Most egy végrehajtótól érdeklődtem, hogyan változik ez azzal, hogy a hazai ügyfelek átkerülnek a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepe alá.

Elmondta, hogy a rendszerükben már elérhető a hazai Revolut, annak tudnak megkeresést küldeni arról, hogy az esetleges adózó rendelkezik-e bankszámlával a banknál. Az ő esetében nem volt még szükség inkasszót kivetni a Revolutra, így ennek procedúrájáról személyes tapasztalatot még nem tudott megosztani, viszont ez alapján már nincs akadálya ennek.
Így tehát a NAV tartozások után már a végrehajtók számára is megnyílik az inkasszózás lehetősége a Revolut számlákon. Hazánkban több mint 2,3 millió magyar lakossági felhasználója van a Revolutnak. Őket május végén kezdte el átmigrálni a Revolut a Magyar fióktelep alá. Emiatt aki esetleg úgy gondolta, hogy a Revoluton dugja el a pénzét a tartozások kifizetése helyett, az hamarosan meglepődhet.
Ehhez kapcsolódó változás, hogy a kormány bejelentése szerint az Igazságügyi Minisztérium előkészíti azt a törvénymódosítást, amely a végrehajtási rendszer átalakításáról szól. A jövőben nonprofit alapon működő, szigorúbb állami kontrollal működő végrehajtási rendszer válthatja le a jelenlegit, amennyiben a későbbiekben elfogadják az érintett módosítást.
Részvények és ETF-ek: ezeket veszik a magyar politikusok




