A Lightyear 2024-ben vezette be a Széf szolgáltatását, amely TBSZ számla alatt is rendszeres hozamot szolgáltat.
Mire jó a Lightyear Széf?
A Lightyear Széf segítségével van lehetőség rugalmasan BlackRock MMF-be fektetni amerikai dollárban, euróban, vagy brit fontban.
Az MMF, azaz Money Market Fund, magyarul pénzpiaci alapok egy olyan befektetési termék, amely alapvetően rövid lejáratú, viszonylagosan alacsonyabb kockázatú eszközökkel. Ezek az alapok a pénzpiacokon elérhető legstabilabb eszközöket tartalmazzák, például állampapírokat, rövid lejáratú kötvényeket és banki kötvényeket. Az MMF-ek a likviditás és a stabilitás kombinációját kínálják a befektetőknek. Ez vonzó cégek és intézmények számára, amelyeknek gyakori a szükségük könnyen hozzáférhető készpénzre a napi működéshez — viszont már az egyéni ügyfelek is hozzáférhetnek ehhez a befektetési lehetőséghez.
Az MMF-ek kapcsán meg kell jegyezni, hogy bár alacsony kockázatú befektetési formának számítanak, természetesen mint mindennek, ennek is lehetnek egyes esetekben kockázatai.
A BlackRock a világ vezető vagyonkezelő vállalata és azt a szabadságot nyújtja a Lightyear Széf által, hogy a felhasználónak nem kell kitalálnia milyen eszközökbe fektesse a pénzét, hiszen ezt megteszi helyette vagyonkezelő. Ezáltal a Széfben tárolt pénz “magától” dolgozik, a Lightyear pedig automatikusan a hónap első munkanapján jóváírja az előző havi hozamot a Széfen amely naponta felhalmozódott.
Mikor lehet kivenni a pénzt?
A Lightyear Széfbe bármikor lehet befizetni pénzt és bármikor lehet kivenni pénzt. A Széfben lévő pénz nincs lekötve, szabadon kivehető bármikor (a legtöbb esetben azonnal elérhető a kivett összeg, egyes esetekben lehet 1 munkanap a várakozási idő).
Nincs még Lightyear számlád? Nyiss most, használd a PMAP promóciós kódot és 2 millió forintra díjmentes devizaváltást biztosít a TBSZ 2025 számládon! (A promóciós kód 2025. Március 20-ig aktiválható.)
Ilyen hozamot kínál a Lightyear Széf
Euróban, brit fontban és amerikai dollárban lehet Széfet nyitni a Lightyearen. A kamatlábak követik a központi bankok által meghatározott kamattrendeket, és naponta ingadozhatnak.
Aktuális éves hozamok (APY)
- USD széf: 4,41%
- GBP széf: 4,65%
- EUR széf: 2,72%
A feltüntetett hozam (APY) változó és a 2025. március 03. állapot szerinti érték. Aktuális értéket a Lightyear alkalmazásban láthatsz.
A Széf elérhető a Személyes befektetési számlán és a TBSZ számlán is. Utóbbi azért is fontos, mert a TBSZ számla nem fizethet betéti kamatot, azonban a Széf segítségével rendszeres, havi hozamot lehet elérni a tartós befektetési számlán is.
EUR és GBP esetén 0,1%-os díjjal, USD esetén 0,25%-os díjjal kell számolni. Ezt a rendszer automatikusan levonja.
Alapértelmezettként a havi hozamot a Lightyear Széfen írják jóvá, de lehetőség van arra, hogy ne így történjen, hanem a Lightyear készpénz számlára kerüljön a megszerzett hozam.
Forintos széf nem érhető el, ennek oka arra vezethető vissza, hogy nem kínál a BlackRock forint MMF-t. Helyette napjainkban 5% betéti kamatot kínál a Lightyear a forintra a befektetési számlán (TBSZ számlán ez nem érhető el).
Mikor jó a Lightyear Széfet használni?
Ha a befektető nem szeretné a pénzt részvénybe, vagy ETF-be fektetni, viszont örülne neki, ha közben dolgozna a pénze.
Ideális rövidebb és hosszabb táv esetén is, hiszen bármikor lehetőség van kivenni a Széfből a pénzt.
Nincs még Lightyear számlád? Nyiss most, használd a PMAP promóciós kódot és 2 millió forintra díjmentes devizaváltást biztosít a TBSZ 2025 számládon! (A promóciós kód 2025. Március 20-ig aktiválható.)
A cikk tartalma semmilyen formában nem minősül befektetési javaslatnak, vagy tanácsnak. A tőke kockázatnak van kitéve. A befektetési szolgáltatásokat a Lightyear Europe AS nyújtja. A Széf segítségével a pénzt pénzpiaci alapokba fekteti be, ahol a befektetés értéke emelkedhet vagy csökkenhet. A feltételek érvényesek, szükség esetén kérj útmutatást szakembertől. A feltüntetett hozam (APY) és a 2025. március 03. állapot szerint van feltüntetve a cikkben.
A felhasználási feltételek itt érhetők el : https://lightyear.com/hu-hu/terms
Szponzorált tartalom. Köszönöm, hogy te is hozzájárulsz a RevB és a Lightyear közösség működéséhez.