Rászáll a román adóhatóság a Revoluton bújtatott illegális bevételekre

Rászáll a román adóhatóság a Revoluton bújtatott illegális bevételekre

Románia az egyik legnagyobb piaca a Revolutnak régiós és igazából globális szinte is, hiszen több mint 3 millió román ügyfele van. Ezzel az Egyesült Királyság után a második legnagyobb bázisú ország lett.

Azt a Revolut igyekszik is meglovagolni, számos szolgáltatást kínál a román ügyfeleknek, például elérhető a román lejre a helyi számlaszám, vagy éppen az első országok között volt, ahol bevezették a fogyasztói hitelt.

Ott is sokan rejtenék el az illegális bevételt

Nem csak Magyarországon, Romániában is sokan gondolják úgy, hogy a Revoluton keresztül rejtik el az adóhatóság elől a feketén szerzett bevételeiket, feltételezve, hogy arra a hatóságok nem látnak rá. Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2023. nyarán erősítette meg hivatalosan is, hogy nem csak hogy kaphatnak adatot a Revolut Bank UAB-tól egy eljárás során, hanem szükség esetén lehetőségük van a litván társszervek segítségével inkasszózni is ezeket a számlákat adótartozás esetén.

Most Romániában is igyekeznek jobban fellépni az adóelkerülőkkel szemben. A helyi adóhatóság, az ANAF bejelentette, hogy 2024. júliustól 70%-os plusz adót vet ki a magánszemélyek igazolatlan eredetű jövedelmeire.

Jelenleg Romániában 10 százalékos jövedelemadó van, viszont azok, akik olyan jövedelemre tesznek szert, melynek forrása nem megállapítható, 10 helyett 16%-os adót vetnek ki. Ezt fogják 70%-ra emelni júliustól azért, hogy ezzel is visszaszorítsák az adóelkerülést és a költségvetési bevételeket növelje a román állam.

Az adóhatóság lehetőséget kínál arra, hogy “tisztára mossák” a magánszemélyek a fekete jövedelmüket, ezeket július 1. előtt lehet bevallani és megfizetni utána a 16%-os jövedelemadót. Azonban ha ezt elmulasztják a felhasználók, az adóhatóság magas kockázatú adózók kategóriába sorolhatja őket és a jövedelmük átvizsgálása után már az új szabályoknak megfelelően, 70%-os adót kell majd megfizetniük az igazolatlan jövedelmek után.

Ezen vizsgálat során pedig az ANAF a litván Revolut Bank UAB-nál vezetett számlának is lekérheti a kivonatait, amiből kiderülhetnek az ott rejtegetett feketén, vagy szürkén szerzett bevételek.

Megújult a Revolut arculata, itt az új logó

Romániában az adótartozások 5 év alatt évülnek el, ami azt jelenti, hogy akár ennyi időre visszamenőleg is kiterjedhetnek a vizsgálatok. Debreczeni László, román adószakértő azt javasolja, hogy az érintettek vallják be az érintett időszakban szerzett igazolatlan eredetű bevételeiket és inkább fizessék be rá a 16%-os adót, még akkor is, ha már elköltötték az összeget, hiszen az adóhatóság egy vizsgálatot követően már nem 16%-ot, hanem 70%-ot követelne július 1 után.

Nem minden Revoluton történő tranzakció illegális bevétel

Természetesen Romániában sem arra vadásznak, hogy minden tranzakciót megadóztassanak. Azokkal lehet probléma, amelyeket a felhasználó nem tud megindokolni és valljuk be, a legtöbb esetben maga az érintett is tudja egy összegről, ha az éppen nem igazolt eredetű jövedelem.

Az adószakértő azt javasolja, hogy ha Revoluton keresztül fogad valaki alkalmi utalásokat, akkor kérje meg a küldőt, hogy közleménybe tüntesse fel annak célját. Példaként írja bele, hogy “éttermi számla szétosztása”, “gyűjtés görögországi nyaralásra” , stb., azt amilyen célból utalták neki a pénzt. Ennek azért lehet szerepe, mert ez megjelenik a kivonaton és így a felhasználónak is könnyebb azonosítani a tranzakciót évekre visszamenőleg is.

Forrás: maszol.ro

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!