Újabb szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon

Készpénz befizetés a Revolutra?

Véget ért a Revolut készpénz befizetésére vonatkozó teszt időszak Magyarországon, éles bevezetés helyett azonban kivezetés lett a történet vége.

Két éve, 2023. decemberében indította el a Revolut a készpénz befizetési lehetőséget Magyarországon a fintech számlára, de nem mindenkinek, csak a felhasználók egy kis csoportjának. A szolgáltatáshoz a Paysafe-fel működött együtt a Revolut és az OMV benzinkutakon volt lehetőség készpénz befizetésre. A készpénz befizetésre 2,5%-os díjat számolt fel a Revolut. Pár hónappal a teszt időszak beindítása után csökkentette a befizetési limiteket a Revolut, többek között egy napon belül maximum 209 ezer forint volt befizethető. De az éves 7,5 millió forintos befizetési maximum is 1,9 millió forintra olvadt vissza.

Itt vannak az első Revolut készpénz tapasztalatok

Elmarad a bevezetés, megszűnik a befizetés

A benzinkutakon elérhető készpénzbefizetés megszűnik, erről tájékoztatta a Revolut azon kevés ügyfelét, akiknek elérhető volt eddig a szolgáltatás. A többség ebből sokat nem vesz észre, mert a legtöbb felhasználó eddig sem tudta kihasználni ezt a lehetőséget.

Így úszott el a teljes fintech befektetésem

A teszt felhasználóknak küldött információk alapján 2026. január 26. naptól nem lehet készpénzt tenni a Revolut számlára. Magyarországon bankfiókban, vagy ATM-en keresztül sem lehet készpénzt befizetni a Revolut számlára. Egyes országokban már elérhetők Revolut saját ATM-ek, amelyek ingyenes készpénz befizetést kínálnak.  Azt nem tudni, hogy ha a Revolut fióktelep elkezd működni, kínál-e Magyarországon majd akár saját ATM-et, akár egyéb készpénz befizetési lehetőséget.

A Lightyear még több magyar részvényt tett elérhetővé

Facebook
Email
LinkedIn
Reddit

Revolut tanácsadás

Ismerd meg a Revolut használatát részletesen. Használd okosabban a Revolut kártyát!

További cikkek

Iratkozz fel a hírlevélre!

Érdekelnek az újdonságok?

Iratkozz fel hírlevélre

Nem lesznek spamek, ígérem!