Egyre többen fizetnek telefonnal és órával Magyarországon

A bankkártyás tranzakciók között is egyre magasabb a mobiltárcás fizetések aránya Magyarországon, már közel 20%-ot is eléri ezen fizetések aránya. Három évvel ezelőtt, 2020 nyarán még csak 572 ezer kártyát regisztráltak a magyarok mobiltárcákba, 2022 szeptemberében pedig ez már 1,6 millió volt, azaz közel háromszorosára növekedett a telefonokon (vagy akár órákon) regisztrált mobiltárcák száma. Ennek […]
Elérhető a Bitcoin kriptotárcára küldése a Revoluton

Korábban elég sok panasz érte a Revolutot azzal kapcsolatban, hogy az általuk kezelt kriptók esetében nem kínálnak kivételi lehetőséget. Ez 2023-ban végre megváltozott. A magyar felhasználóknál is elérhetővé vált a lehetősége annak, hogy a Revoluton vásárolt Bitcoint (BTC) kiutalják kriptopénztárcába. Így utalhatod ki a Bitcoinod Az alkalmazás főképernyőjének alján található dokkolóban nyisd válaszd ki a […]
Beutazási adót vezettek be Thaiföldön

Thaiföldön külön adót kell fizetnie a turistáknak az országba lépésért az ország vezetésének friss döntését követően. Phiphat Ratchakitprakarn, a turizmusért és sportért felelős miniszter elmondta, hogy 2023. júniustól a szárazföldön és vízi közlekedéssel érkező látogatóknak 150 thai baht (kb. 1600 forint) díjat kell megfizetniük, a légi úton érkezők számára pedig 300 baht (kb. 3100 forint) […]
Elérhető a kripto staking a Revoluton

Kamatot fizet a Revolut négy kriptopénz staking után, azonban ez kockázattal is jár! A kriptopénz staking egyfajta lekötés, amely után kamatot lehet elérni. FONTOS! Ennek jelentős kockázata van! A Revolut nem tudja garantálni a kamatot, ezzel párhuzamosan pedig előfordulhat, hogy a lekötés ideje alatt az adott kripto értéke jelentősen lecsökken és akár a teljes értékét […]
Rendszerhiba miatt nem működik a Revolut kártyás fizetés (2023. 02. 18.)

A Revolut jelezte, hogy probléma van a kártyás fizetésekkel és az átutalásokkal is. A rendszer státusz oldalon is látható, hogy 2023. február 18-án két területen van probléma. 05:40-től kezdődően a kártyás fizetésekkel, 06:15-től pedig az átutalásokkal is problémák vannak. Ez azt jelenti, hogy amíg ezt nem hárítják el, valószínűleg nem fog működni a kártyás fizetés […]
Jön a Közös Számla funkció a Revolutra, már lehet jelentkezni a tesztelésre

A Revolut a saját alkalmazásában keres tesztelőket a közös számlacsomagokra, azaz amikor egy Revolut számlát két fél tulajdonol. Az angolul Joint Account néven futó szolgáltatás, azaz a közös számla lehetőséget kínál arra, hogy két fél használjon egy számlát. Ez főleg párok számlára lehet ideális megoldás a közös bevételek és kiadások kezelésére. A Revolut alkalmazásban már […]
Ha Citromail.hu emaillel használod a Revolutot, lépned kell!

Tavasztól fizetős szolgáltatásként működik tovább a Citromail.hu, amely sok Revolut felhasználót is érinthet. Az “ősidők” óta működő, hazánkban is népszerű szolgáltatóról van szó, hasonlóan a Freemail.hu szolgáltatásaihoz. A két ingyenes email szolgáltató jóval a Gmail népszerűsége előtt már a piacon volt Magyarországon és valószínűleg több százezer, ha nem millió email cím tartozik hozzájuk. 2022-ben a […]
Megszűnik a Curve Rewards pénzvisszatérítési szolgáltatás

Megszűnik a régiónkban a Curve Rewards funkciója márciusban. A Curve bejelentette, hogy a 2022-ben bevezetett Rewards funkciót kivezeti az EGT (Európai Gazdasági Térség) országaiban. A hivatalos kommunikáció szerint a szolgáltatás célja az volt, hogy még többet adjon a felhasználóknak, azonban végül nem érte el a belső standardok által meghatározott felhasználói élmény szintjét. A kivezetés 2023. […]
Csökken a Revolut Pro pénzvisszatérítése

Változás jön a Revolut Pro pénzvisszatérítésével kapcsolatban tavasszal. Az egyéni vállalkozók számára elérhető Revolut Pro funkció esetén a megjelenés óta 1%-os pénzvisszatérítést ígért a Revolut a Pro kártyával elköltött, a vállalkozáshoz kapcsolódó költések után. Bejelentette azonban a vállalat, hogy 2023. március 25-től változik a pénzvisszatérítés mértéke, jelentős csökkenés lesz, ráadásul előfizetői csomagtól függően változik, hogy […]
Jön a Revolut Ultra luxus díjcsomag

A Revolut egy új díjcsomag bevezetését tervezi, amely még drágább, még exkluzívabb szolgáltatásokat nyújt majd. Ultra Jelenleg még négy csomag elérhető, az ingyenes Standard, a Plus (1999 ft/hó), a Premium (2500 ft/hó) és a Metal (4200 ft/hó). Ezeket egészíti ki 2023. tavaszától az Ultra csomag. Egyelőre nem árult el sok részletet a Revolut az új […]