EU-s felügyelet alá került a Revolut Bank

Az Európai Központi Bank (ECB) közvetlen felügyeletébe került a Revolut Holdings Europe vállalat és annak leányvállalata, a Revolut Bank UAB, amely Litvániában van bejegyezve. Utóbbi a harmadik legnagyobb bankká vált Litvániában, 19,3 százalékos részesedéssel a betét alapján. A bank a betétjének jelentős részét a litván határon kívül birtokolja, különböző Európai Unió (EU) országokban, jelentette be […]
Újból forint kamatot módosított a Lightyear

A Lightyear az év elején azzal robban többek között nagyot, hogy a nem lekötött forint betétekre is 12,25%-os kamatot adott. Ez a kamatszint viszont az év vége felé szépen lassan elkezdett csökkenni. A legutóbbi csökkentés pont december 22-én történt. A Lightyear emailben tájékoztatta a hazai felhasználókat, hogy a magyar forintban tárolt betéti kamataikat az aktuális […]
Jelentős előrelépésről árulkodik a Revolut 2022-es éves jelentése

A Revolut közzétette 2022-es évre vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyből jelentős mértékű előrelépés látszik. A cégcsoport 1,1 milliárd feletti bevétellel zárt 2022-ben, ami 45%-os növekedést jelent egy év alatt. A cég kiemeli, hogy 2022-ben visszaesett a kripto- és részvénypiacon befektetett pénz a lakosságnál, amiből korábban nagy bevétele származott a Revolutnak – mégis tudtak növekedést generálni más […]
Megszólalt a Pénzügyi Békéltető Testület is a Revolut miatt

Ezúttal az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) szólalt fel a Revoluttal kapcsolatban. A PBT elnöke, Kovács Erika nyilatkozott az Indexnek és beszélt arról, hogy a Revoluthoz is köthető határon átnyúló pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban egyre több kérelem érkezik. Az összes testület elé kerülő ügy 1%-a volt még csak 2021-ben a határon átnyúló szolgáltatásokkal kapcsolatos […]
Elindult a Lightyear TBSZ számla béta tesztelése

Párnapos csúszás után elindult a Lightyear TBSZ számla béta tesztelése Magyarországon. Mint ahogyan arról korábban beszámoltam, a Lightyear 500 felhasználó számára biztosít lehetőséget arra, hogy már 2023-ban megnyissák a TBSZ számlát és azt elsőként teszteljék. A többi felhasználó számára 2024. januárjában válik elérhetővé a tartós befektetési számla nyitásának lehetősége. Emailben kaptak értesítést azok a felhasználók, […]
Mexikói Revolut kártya használati tapasztalatok

Ma már Mexikó gyakori célpont nyaralásra Magyarországról is, akár a különböző utazási irodák segítségével, akár saját szervezésben. A Revolut közösség Facebook csoport nagy létszámának köszönhetően mexikói Revolut kártya használati tapasztalatok sikerült most összegyűjtenem. Revolut kártya használata Mexikóban A helyi pénznem a mexikói peso (MXN). A Revolut kínál mexikói peso számlát, így lehetőség van akár előre […]
Magyarországon a Revolut Megtakarítási számla, már elérhető a kamatfizetés

Szépen csendben, de Magyarországon is megjelent a Megtakarítások számla a Revolutnál, ami betéti kamatot fizet lekötés nélkül. Kis kamat, kevés felhasználónak Az összes előfizetési csomagban elérhetővé vált a kamatfizetés, viszont nem minden felhasználónak. Egyelőre csak egy kis, véletlenszerűen kiválasztott felhasználói csoport számára jelent meg az alkalmazásban a Megtakarítási számla lehetősége, a többi felhasználónak pedig később […]
Felfüggesztheti a Wise a fiókodat, ha nem adod meg nekik a kért adatokat

Számos Wise ügyfél kapott emailt a szolgáltatótól, amely szerint további információt kell megadnia ahhoz, hogy tovább használhassa a számláját. KYC – azaz Know Your Customer Ahogyan a Wise is írja, az EU helyi szabályozása miatt törvény írja elő, hogy bizonyos információkat begyűjtsön a felhasználóktól. Ezek a legtöbb esetben egyszerű kérdések, amelyek a bankszámlavezetési céljukat, szokásaikat […]
Karácsonyi 10-20%-os pénzvisszatérítési kuponokat osztott ki a Recash

Ismét karácsonyi cashback kuponokat adott ki a Recash, amelyet ezúttal három kereskedőnél lehet automatikusan beváltani. A magyar pénzvisszatérítéssel foglalkozó startup, a Recash új automatikus cashback kuponokat tett elérhetővé az alkalmazásban, amelyek 2024. január 1. 23:59-ig válthatók be, kereskedőnként egy alkalommal. A PENNY esetén 10% végösszegi kupont találnak a fiókban a felhasználók, az Answear.hu webshophoz 15%-os […]
Magyarországra is jöhetnek a Revolut partneri előfizetései a jövőben

A Revolut több országban is bevezette a partneri előfizetéseket a Premium és Metal csomagban lévő ügyfelek számára. Nyáron, az Ultra előfizetés megjelenésével váltak először elérhetővé a partneri előfizetések. A legdrágább, akciósan is 16 550 forintos havidíjért elérhető csomaghoz a Revolut jelenleg 9 partneri ajánlatot kínál: Financial Time Premium Digital hozzáférés WeWork 3 ingyenes belépő havonta […]